A Dél-Atlanti óceán közepén, Angola déli vidékeivel egy vonalban megbújik egy apró sziget, Szent Ilona, amely legfőképp arról híres, hogy a britek ide száműzték Napóleont.

A különleges utazások bakancslistáján

Még a 21. század elején is csak úgy lehetett megközelíteni az Egyesült Királyság tengeren túli területeihez tartozó csöppnyi szigetet, ha a vállalkozó kedvű turista felszállt a Szent Ilonát a dél-afrikai Fokvárossal összekötő, teher- és utasszállító hajóra. És a turisták bizony vállalkoztak, így a helyiek arra jutottak, hogy az ő hol vöröses és kopár felszínű, hol buja zöld növényzet borította szigetük, valamint Napóleon öröksége bizony elegendő vonzerő ahhoz, hogy akár Magyarországról is látogatókat vonzzon. Amióta 2015-ben megépült a reptér, és a rá következő években megindult a rendszeres forgalom, egyre többen fedezik fel maguknak a Szent Ilona-szigetet. Ám szerencsére annyira nem sokan, hogy tönkretegyék az itteni települések történelmi báját, a sziget érintetlen növény- és állatvilágát, vagy a Saint-ek vendégváró kedvességét.

Utazás térben és időben

Szent Ilonát 1502-ben egy portugál hajós, Joao da Nova fedezte fel és nevezte el konstantinápolyi Helenáról. Úton idefelé eltűnődhetünk, milyen lehetett itt ezekben az években, amikor még csak egy kápolna és néhány ház állt a szigeten. Az első állandó településre a hollandok és a Brit Kelet-Indiai Társaság szigetfoglaló vetélkedésének végéig kellett várni. A kikötőhöz csatlakozó keskeny völgybe épült Jamestown Jakab yorki herceg után kapta a nevét. Utazás közben azt is megpróbálhatjuk elképzelni, miként láthatta Szent Ilonát Napóleon, amikor 1815 októberében csekély számú kíséretével megérkezett a kikötőbe. Franciaországban lemondtatták, Nagy-Britannia pedig nem engedte be területére, hanem a fennhatósága alá tartozó szigetre száműzte, ahol nem egészen hat évet élt – az utolsó időszakban keserűen, haragosan, és egyre rosszabb fizikai állapotban. Vajon milyenek lehettek az egykori telepesek mindennapjai? Az 1600-as évekből származó házak ugyan már nincsenek meg, de Jamestownban fennmaradt több bájos, 18. századi épület, ami minden látogatót elbűvöl – valódi időutazás végigsétálni ezen a szakaszon. Jó tudni, hogy a helyiek mintegy  fele afrikai rabszolgák leszármazottja, akik keveredtek az egykori brit gyarmatosítókkal, valamint az azóta ideköltözött amerikaiakkal és más származású népekkel.

Csodás sziget furcsának tűnő szokásokkal

Manapság egyre több ember fejében fordul meg, hogy ideköltözzön, de Saint-nek, vagyis állampolgárnak lenni, és beilleszkedni a helyi kultúrába, az itt élők saját bevallása szerint sem olyan könnyű. A reptér megnyitásáig a világtól lényegében elzárt szigeten a Saint-ek a családjaik alapján tartják számon egymást, kultúrájuk pedig a különféle népcsoportok szokás- és hiedelemvilágának szokatlan keveréke, megspékelve a sziget szűkös lehetőségeiből adódó egyedi jelenségekkel. Ez utóbbi a kulcsa annak a helyi viccnek is, amely szerint a terhességi vizsgálatának eredményéért a kórházba tartó helyi nőnek már odafelé az utcán gratulálnak… Az utazók a kedves és sajátos humor mellett rácsodálkozhatnak a „haltorta”-evés, a vidám buszpartizás, vagy a húsvéti kempingezés szokására is.