Valljuk be, hogy még a sokat utazó magyarok körében is alig-alig tudnak valamit Omán földrajzi hollétéről és főleg karakteréről. A vele szomszédos Dubaj turisztikai felkapottsága miatt azonban egyre több ember kezd vacillálni: érdemes meglátogatni, és egyáltalán mi a fenét lehet ott látni és élvezni?

Két napos dubaji megállás után fogtunk hozzá az Ománnal való ismerkedéshez. A maszkati repülőtérre való érkezéskor rögtön tisztázódik a Dubajjal teljesen ellentétes Omán-karakter lényege: az olajbevételekből, az elmaradott sivatagi létből itt is rengeteg minden fejlődött, de az építészet nem utánzós, nem magamutogató, gigantomániás, hanem a hagyományokat és a modernséget visszafogottan, igazán ízlésesen igazítja egymáshoz. A szemet nem kápráztatni akarják, hanem a szépérzékünket ébresztik fel. A repülőtér és a város közötti utak szuper állapotát a szégyenérzet már unalmas elmélyítését elkerülve inkább nem hasonlítanám össze a pesti reptér Nagyvárad-térig tartó szakaszával.

Maszkat (avagy Muscat) egy kiterjedt lepény, hiszen az egyeduralkodó szultánjuk direktívája alapján 10-12 emeletesnél magasabb épületet tilos építeni, márpedig a főváros lélekszáma az elmúlt 10 évben alaposan megnőtt (kb. 800 ezres), elsősorban a rengeteg beruházás megvalósításához szükséges külföldi munkaerő miatt, és így széltében terjeszkedett a város. Dubaj után Maszkatról az az elsődleges benyomás, hogy itt fejlődést demonstrálnak, de egyáltalán nem pöffeszkedően. Bennünk ez azonnal rokonszenvet keltett. Azért nem mindenben annyira visszafogottak. Qaboos bin Said al Said, az ország modernizálásában meghatározó szerepet játszó szultán nagyon is törekszik arra, hogy nevéhez parádésan szép látványosságok kötődjenek. Maszkatban a fő turisztikai nevezetesség a Nagymecset, az ottani nép által teljesen természetesnek tekintett személyi kultusz jegyében persze, a szultán nevét (magyarosan: Kabusz) viseli. A turista számára ez mellékes, mert a nem mozlimok számára is bizonyos időszakokban látogatható, 2001-ben átadott óriási mecset elképesztően szép, lenyűgöző, hihetetlenül fotogén. A hatalmas imaterem monumentális Swarowski kristálycsillárja és a világ 2. legnagyobb kézi szövésű perzsaszőnyege bámulatba ejtő. A maszkati nagymecset nekem bizony valamiért jobban tetszett, mint Abu Dhabi ugyancsak grandiózus fő mecsete, tán mert árkádos részei, a kisebb díszítőelemek ízlésesen visszafogottabbak.

Maszkatot a turista számára használhatatlan, alig létező tömegközlekedéssel nem lehet felfedezni, szóval vagy autót kell bérelni, vagy túrákra kell befizetni, illetve van itt is hop on hop off busz. A fővároson belül könnyedén vannak 20-25 kilométeres távolságok, a látnivalók nincsenek egymás mellett és nincs igazi belváros, főleg nincs egy tengerparti sétányon kívül hosszabb gyaloglásra való övezet. De van egy-két színvonalas kis múzeum, persze bazár, és több közstrand. Mivel a szultán operabarát, hát a kedvéért építettek egy meseszép Operaházat, amelynek előadásait inkább az itt dolgozó európaiak látogatják, de napközben be is lehet menni, és a helyi népek az opera iránti legcsekélyebb érdeklődés nélkül is ámulhatnak-bámulhatnak. Ami a legjobban tetszett Maszkatban, az a csaknem kizárólag fehér falu házak sokaságának látványa a szikár, méltóságteljes hegyek ölelésében. Maguk a lakóházak is többnyire rendezett állapotban vannak és a főváros főcsapásain a tisztaság nagyon rendben van. A sok arab országban tapasztalható szemetesség itt ritkább, főleg olyan helyeken, ahol a turisták nem járnak (na persze mi hagyományos perverzóként elkalandozunk a lepukkant helyekre is).

Már az érkezésünk napján személyesen megtapasztaltuk azt, amiről a felkészüléskor annyit olvastunk. Nevezetesen azt, hogy az emirátusok állampolgárainak gőgősségével, nagyképűségével szemben az ománi helyi lakosok barátságosak, közvetlenek és segítőkészek. Beültünk egy kerthelyiségbe és az asztalszomszédunk, egy magányosan teázó középkorú arc elfogadható angolsággal szóba elegyedett velünk és jól érzékelhetően puszta vendégszeretetből és persze kíváncsiságból másnapra már meg is hívott minket egy baráti társaság sivatagi piknikjére (sajnos városnéző programunk miatt nem tudtuk elfogadni a meghívást). Jóllehet a helyiek, a mozlim hitű omániak az országukban dolgozó dél-ázsiai vendégmunkásokat feltehetően lenézik, de legalább a turistákkal kifejezetten segítőkészek, mosolygósak. (Egyébként a lakosság kb. 40 százaléka nem ománi, hanem indiai, pakisztáni, fülöp-szigeteki stb.) A világon két országban uralkodik szultán: a délkelet-ázsiai Bruneiben és Ománban (még Malajzián belül vannak régiók szultáni uralkodóval). Amikor Ománban jártunk éppen Kabusz szultán születésnapját ünnepelték nagy felhajtással. Az 1940 óta uralkodó, most 78 éves szultán totális teljhatalmat gyakorol, még úgy is, hogy gyakran és hosszabb időkre kell időzni rákkezelés miatt német klinikán. Minden fontos döntést ő hoz, és nem csupán államfő, hanem kormányfő, belügyminiszter, hadügyminiszter, a nemzeti bank elnöke és a többi. Demokrácia nincs Ománban, de az omániak többnyire elfogadják az egyeduralmat, mert a szultán iránt éreznek hálát az ország modernizációjáért. A rizikó csak az, hogy a szultánnak nincs gyermeke (nuku feleség) és kijelölt utódja sem, és nem lehet tudni, hogy halála után mi lesz az országgal. Főleg, hogy a szultán a térségben semleges próbál lenni a szaudi-iráni rivalizálásban és nem tudni, hogy a nagy szomszédok mit kavarnának Ománban, ha a szultán távozik az élők sorából.

Omán meglepően sok természeti szépséget kínál, többet, mint Dubaj és a többi emírség a szomszédban. Csodásak a vádik (wadi), a többnyire kiszáradt folyómedrek. Mi az egyik leghíresebb vádiba látogattunk el. A Wadi Shab kb. 2 órás autós távolságra van a fővárostól. Az odavezető autópálya nem csupán kiváló, hanem menetközben csodásak a kopárságukban is roppant látványos, izgalmas formájú hegyek. A Wadi Shab-i kirándulás nem nehéz, de azért fárasztó, ha nem vagyunk hozzá szokva a megerőltető terepviszonyokhoz. A táj csodás, izgalmas, és külön érdekes nézni a belföldi turistákat, ahogy itt piknikeznek, családi, baráti körben kirándulnak. Hosszú út után jutottunk el oda, ahol a vádi egyik vízmosásában sokan fürödtek. Ugyan vittünk magunkkal fürdőcuccot, de nem mentünk be a vízbe, mert körülményesnek találtuk az átöltözést. (Minek is megy az ilyen finnyás utazó ilyen helyre? Fújj!) Kellemesebb, könnyebb volt a következő, amikor bérautónkkal Maszkattól délnyugatra régi erődítményeket, várakat látogattunk meg. Elsőként az UNESCO kulturális világörökségének nyilvánított, 14. századi erődítményt néztük meg Bahla oázis városban. Az erődítmény és környezete lenyűgözően szép, és itt is plusz élvezet volt bámulni a belföldi turistákat, családokat a jellegzetes ománi fejfedőt (kumma) viselő, elegáns, makulátlanul tiszta fehér, hagyományos, disdasa ruhát hordó családfőkkel, a fekete ruhában öltözött, kendős, de az arcot nem fedő nejekkel, idősebb lányokkal, és cuki, virgonc gyerekek sokaságával.

Bahlától nem messze látható egy ugyancsak hangulatos Jabreen-i vár. Ománt egyre inkább felfedezik az európai turisták. Itt is találkoztunk német, olasz, francia turistacsoportokkal. A biztonsági kockázatokat nagyon mérlegelő utazók élvezik, hogy Omán egy tökéletes közbiztonságú ország. Nincs lopás, rablás, nincsen és nem is volt semmi terrorfenyegetettség, sőt a sok arab országban megélt, a turisták által elszenvedett nyomulás és simliskedés sem tapasztalható. Maszkatban taxiztunk és a taxisok simlissége is visszafogott. Még jártunk Nizwa városában is, ahol a vár egy piaci, bazáros negyeddel egy közegben van, és le a kalappal, hogy minden milyen jól szervezett, kulturált, higiénikus. Omán gyors léptékkel igazodik a turisták igényeihez is. Sok helyen lehet kulturált körülmények között, jókat enni, nem vészes áron. A menőbb helyektől eltekintve átlag nyugat-európai árszinten jókat lehet enni. Meglepően dominánsak a török éttermek, és amit imádtunk az a frissen facsart gyümölcslevek széles választéka.

Ománban a kulturális turizmust egyre jobban lehet kombinálni strandolós nyaralással. Mi nem jártunk délen, de a Maszkattól légvonalban 868 kilométeres távolságban lévő Salalah térségében – azt mondják – még szebbek a strandok, mint a főváros környékén, igaz nincs annyi kiemelten érdekes látnivaló. Szerintünk jó, tartalmas utazós program Omán dubaji megállással. Tán érdemesebb előbb a nyugis, szerényebb Ománnal kezdeni, aztán jöhet az ultramodern, nagyvilági, gazdaságát hivalkodóan megmutató Dubaj. Egyébként most már kiváló autópálya is adott Dubaj és Maszkat között, a repülés pedig, kb. másfél óra.

Kurucz János

1950-ben születtem Budapesten. Történelem és afrikanisztika szakokon végeztem az ELTE-n, majd újságíró diplomát is szereztem. 14 éven át nemzetközi hírekkel foglalkozó hírügynökségi újságíró voltam az MTI-nél. 1988 és 1991 között a Servas International utazókkal kapcsolatos nemzetközi szervezet alelnöke voltam. Éveken keresztül dolgoztam utazási íróként. 1989-ben egy barátommal hoztam létre a Vista utazási irodát, ami elismert márkává vált Magyarországon. 2013 óta írom a www.utikritika.hu utazási blogot. A világ 131 országában jártam. Legnagyobb utazási élményeim: Guatemala, Új-Zéland, Galapagos. A magyaron kívül nyolc nyelven beszélek. Haspók vagyok. Étkezések után is képes vagyok étlapokat nézegetni. 4 szenzációs gyermekem van.