Kota Bharu városát a malajziai-félsziget északkeleti részén csak átmeneti állomásnak gondoltam, Penang és a türkiz vizével és csodás partjaival mindenkit elvarázsoló Perhentian szigete között…

A város nem a turisták paradicsoma. Ahogy én is, a turisták és kalandorok többsége azért száll meg itt, hogy továbbutazzon a szigetekre. Épp ezért nincsenek hotelek százával, és angolul is nagyon kevesen beszélnek. Még a megérkezés előtt defektünk lett – az amúgy nagyon modern és légkondicionált – busszal. A buszpályaudvarról egy olyan taxis vitt be a városba, aki szemmel láthatóan nem taxis volt, csak jól jött neki egy kis bevétel – én navigáltam őt a szállásomra a Google maps segítségével. A hostelt amúgy sem volt könnyű megtalálni. Épp azelőtt nyitottak, sehol egy tábla, ami jelezte volna, hogy ez az a hely. A hostelben nem volt meleg víz, rajtam kívül még vendég sem. A recepciós/tulajdonos pedig semmilyen turisztikai információval nem tudott szolgálni, vagy hogy egyáltalán, hol tudok enni valami jót. Ezek után úgy éreztem, hogy Kota Bharu nem az én helyem. Rágugliztam, mi itt az igazán helyi étel, és elindultam, hogy feltérképezzem, hol találok éjszakai piacot, ahol az ízeken keresztül egy kis szeletet megismerek Malajziának ebből a számomra eddig még felfedezetlen szegletéből. Aztán tovább sétáltam… Megnéztem a Jahar Palace-t, a régi szultáni palotát, a főteret, az ország legnagyobb nappali piacának, a Siti Kadijah-nak az épületét és a Palestine Art Muralt, a falfestmények utcáját. Amikor visszaértem a hostelbe, megláttam egy fotót a falon. A hajók,  a halászhajók látványától valamiért egyébként is felpezseg a vérem, lelkesedés és izgalom árad szét bennem. A fotón ráadásul a megszokott fém-kék hajók helyett egy színesre festett halászhajó volt, élénk sárga, piros és kék színekben! A recepciós annyit tudott, hogy ilyen hajók tömegével vannak itt valahol a parton.

Ekkor már a bennem átmenetileg alvó felfedező felébredt végre, és eldöntöttem, hogy maradok még, és felfedezem, milyen is az igazi Kota Bharu. A város Kelantan állam fővárosa és az államot a „Villámlások földjének” is nevezik. Északról Thaiföld, keletről a Dél-Kínai tenger, nyugatról és délről pedig Perak és Pahang állam hegyei és dzsungelei határolják. Régóta lakott terület, a történelem előtti időkből találtak itt ezt bizonyító régészeti leleteket. Az itt lakók túlnyomó többsége, 93%-a maláj. Ez azért lehet meglepő Malajziában, mert az ország egészén belül az az arány 60% körül van (a másik két legnagyobb etnikum  kínai és az indiai). Ez az arány a vallást is meghatározza, Kelantant 1990 óta az Iszlám Párt irányítja. Az iszlám túlsúlya pedig szemmel látható az utcaképben és az öltözködésben. Nem láttam színes szárikban sétáló nőket, vagy európai módon öltözködő kínaiakat. Az itt élő muszlim nők teljesen befedik magukat. A meleg ellenére elképzelhetetlen volt, hogy rövidnadrágban vagy akár ujjatlan pólóban mászkáljak. Kelantan főleg mezőgazdasági állam, a képét nagy részben rizsföldek, kazuárfák, halászfalvak, és jó néhány bennszülött falu adják. Egyedi a konyhája, az itteni nyelvjárást a malájok többsége nem is igen érti meg. Az évezredek óta itt élő emberek, a kiterjedt falusi életforma, és az állam viszonylagos földrajzi elszigeteltsége miatt Kelentan nemcsak  a maláj kultúra bölcsője, hanem annak a megőrzője is. A helyi szokásokat, hagyományokat, kultúrát nem mosta még el a városi életforma és a modern civilizációs szórakozási formák. Ilyen hagyományos tevékenységek: a kézművesség, zenélés, és a játékok. A helyi kulturális központ, a Gelanggang Seni ad helyet nemcsak arra, hogy megnézzük ezeket, hanem hogy ki is próbáljuk őket. Íme, néhány közülük, amiket szerencsére nem hagytam ki!

Batik

A textilművészet igazi hazája Indonézia, azon belül is Jáva. A két ország történelme, nyelve, szokásai szorosan kapcsolódnak, így a batik is hamar átjutott Malajziába. A keleti parti államok (Kelantan, Terengganu, Pahang) művészete ez, a motívumok pedig az iszlámnak megfelelően nem ábrázolhatnak embereket és állatokat (ez alól egyedül a pillangó kivétel), csak levelek, virágok és geometriai minták lehetségesek. A kormány támogatja a batikot, mint nemzeti viseletet minden generáció számára, és a művészeket az új minták létrehozásában. Én már Malajziába érkezésemkor beleestem a batikolt szarongokba, igaz, azok géppel készültek. A kulturális Központban a mintákat indonéz mintára batikpipákkal festik, mint az alábbi képen is ezt a virágot.

Congkak (ejtsd: csongka)

Ki ne emlékezne gyerekkorából erre a játékra? És ki tudja azt, hogy ez egy több mint ezeréves játék? A congkak egy mancala játék (ez a kétszemélyes táblajátékok arab gyűjtőneve). A legrégebbit a római Egyiptom területén találták meg a 4. században. Arab kereskedőkkel jutott el a 15. században Dél-Kelet Ázsiába. Először a királyi családok és a palotalakók játszották, aztán hamar elterjedt a pórnép körében is. Sokáig női játéknak tartották. A congkak két sorban, eredetileg 14 kisebb, a két végében 2 nagyobb lyukból áll. Fejben számolós játék, az nyer, aki jobban tud előre kalkulálni, és több „pontot” szerez. Régen a tábla tikfából vagy mahagónifából készült, és a pontok kagylók, kavicsok, vagy tamarindmagok voltak, vagy például, mint itt, a gumifa gyümölcsének a magjai. A congkak-ot nyomják a malajziai 10 centes pénzérme hátoldalára.

Rebana Ubi

Vagyis  „Óriásdob”, egy kúp alakú, legalább 1 méter magas és 70 cm átmérőjű dob. Az ősi maláj királyságok idején az óriási dobokat használva hangos és ritmikus ütésekkel közvetítettek üzeneteket az emberek számára, hírt adva veszély közeledtéről vagy bejelentést esküvőről. Később aztán a dobokkal már csak előadásokat, „koncerteket” tartottak, mint most a Kulturális Központban is, ahol a nézők is beállhattak. Itt jöttem a képbe én, szerencsére zenei képzettség nem kellett hozzá, csak némi ritmusérzék, meg jó erős tenyér, merthogy azzal kellett ütni ezt a hatalmas dobot.

Wayang Kulit

Vagyis „Árnyjáték”, egy autentikus maláj színházi forma. Történetmesélés, ami összekapcsolja a bábművészetet az árnyékkal. A mesélő a Tok dalan, a mesterbábos, egy faluból.  Ő kezeli egyedül a bábokat, és narrátor is egyben. Mögötte egy egész csapat, a „zenekar” a megfelelő időben bekapcsolódik a történetbe, elég sejtelmes és izgalmas aláfestést adva a mesének. A lapos, kétdimenziós bábok tehén-vagy kecske bőréből készültek. Régebben fekete-fehérek voltak, később festették be őket színesre, mikor már rájöttek, hogy a „vetítéskor” a színek is látszódhatnak. Az árnyjáték este 9-kor kezdődött. A néhány turista mellett rengeteg helyi  lakos jött el meghallgatni az „esti mesét”. Meglepődtem, hogy a városban, az okostelefonok, tévék és mozik idejében  öregeket és fiatalokat is érdekli ez a régimódi szórakozás. Én – bár nem értettem a szöveget – úgy éreztem magam az előadás közben, mintha hirtelen évszázadokat utaztam volna vissza az időben, misztikus volt, zajos és élettel teli.

Wau

Vagyis kite, azaz sárkányreptetés. Eredetileg talán Kínából érkezett ide ez a játék. Maga a szó, „Wau”, lehet maláj vagy akár thai is, a kifeszített íj hangjára utal. Aztán a kite kinézete hamar átalakult maláj mintára, és meg is maradt mostanáig abban a formájában. Századokon keresztül a falvakban, a mezőkön játszották, rizsbetakarítás után. Egy bambusz keretben, több réteg színes papírból áll, ahány színe van, annyi rétege. Aprólékosan kivágják a motívumok helyét, és aláragasztják a következő színes réteget. Az alakja szerint három típusa van. A legelterjedtebb  a Wau Bulan, vagyis Hold, mert a növekvő félholdra hasonlít repülés közben. Az eredeti Wau hossza 3,5 méter is volt, csodás látvány lehetett a rizsföldek felett, az élénk színű mintáival… Malajzia nemzeti szimbólumaként a maláj légitársaság gépeire is ezt a formát festik, és az 50 centes pénzérme, és a papír 1 ringgit hátoldalán is a Wau Bulan képe látható. Én beleszerettem a formájába, az élénk színeibe, abba, hogy ez egy darab az autentikus Malajziából… és bár még a kirándulásom elején voltam, vettem is rögtön egyet, amit aztán végighurcoltam a fél országon, hogy aztán felakaszthassam a szobámban.

És végül, eljutottam Pantai Sabak-ra is, a partra, ahol végre láttam jó párat a színes Perahu kolek-ből, a halászhajókból, ami megint csak Kelantan egyedi arcához tartozik.

Soha nem ismerhetünk meg valakit, valamit teljesen, maradéktalanul. De amikor elutaztam Kota Bharuból, az már nem egy kényszermegálló volt az utamon, hanem egy „barát” újabb arca. Itt Malajziának egy újabb szeletét ismertem meg, amiben benne van a múlt, az évezredek, a történelem, emberek sok-sok generációja; a hely, ami még nem hagyta magát átformálni, és így ad sok színes élményt azoknak, akiket valóban érdekel…