Ezt a népcsoportot talán a legfrappánsabban úgy tudnánk magyarra fordítani, hogy tengeri cigányok. Szerintem ez a név már sok mindent elárul életmódjukról. Elemük a víz, enélkül talán nem is tudnának teljes életet élni. Bár ma már letelepedtek a szárazföld peremén de a múltban több évszázadon keresztül éltek az óceán nyílt vizén.

Sulawesi szigetének délkeleti része mellett terül el a Wakatobi Nemzeti Park. Ez a név a szigetcsoport négy főbb szigetének kezdőbetűiből áll össze; Wangi Wangi, Kaledupa, Tomia és Binongko. Mi ezek közül az első szigeten táboroztunk le és egyből bele is vetettük magunkat a helyi életbe. Guide-unkat, aki az utunkon segített Uly-nak hívták. Rengeteg érdekes dolgot mesélt nekünk a Bajók múltjáról.

Elmondása szerint a tengeri cigányok eredetileg a Fülöp-szigetek környékéről származnak, onnan széledtek szét szerte a világban.  A legtöbbjük Malajzia, Indonézia és Japán partjainál kötött ki, de vannak akik Amerikáig merészkedtek. A Bajóknak saját nyelvük van, ezáltal az indonéz emberek nem is értik őket, mikor egymás között társalognak.

Érdekes volt átélni, hogy amint átléptük a Bajó falu határát jelző kaput, egy másik világba csöppentünk. Ami elsőre feltűnt, hogy a legtöbb nőnek valamilyen fehér festék borította az arcát. Nagyon kíváncsiak lettünk, hogy mi ennek a jelentősége ezért megkértük Uly-t, hogy magyarázza el, erre ő azt mondta, inkább megmutatja.

Néhány sarokkal arrébb pár idős hölgy csücsült a földön egy mozsárral a lábaik ölelésében. Az asszonyok rizst őröltek össze gyömbérrel és pár másik ott termő növénnyel. A végeredmény egy fehér színű por volt, amit vízzel keverve nagy mosolygás közben  fel is kentek András és Rita arcára. A fehér maszk használata amúgy még a tengeren élő bajók vívmánya volt, hiszen a nyílt vízen sokkal több időt kellett a tűző nap alatt tölteniük. Ez a praktikus hagyomány a mai napig fennmaradt sok másikkal karöltve.

Ilyen, az egyik legleleményesebb találmányuk is, a fából faragott úszószemüveg. Le merném fogadni, hogy ők készítették a világon a legelső vízalatti szemüvegeket. Nem mondom, hogy ezek a legkényelmesebb darabok amiket valaha is láttam, de az biztos, hogy ez sosem szakad el és nem kell pár  havonta újat készíteniük. A falu nagy többsége még a mai napig a halászatból él. Természetesen a szárazföldi életmódra áttérve előtérbe került a kereskedelem és a sziget piacán már sok tengeri cigány árusítja a portékáját.

Mikor a hordalékra és cölöpökre épített viskók hosszú sora között sétálgattunk, azt vettük észre, hogy a helyiek egyre többen jönnek utánunk. Mire kiértünk a falu legkülső házához már a fél falu mellettünk volt. Nem gyakran látnak errefelé fehér embert. Itt a tenger hullámai már a házak alatt roskadozó cölöpöket nyaldosták. Egyszer csak nagy csobbanásra kaptuk fel a fejünket. Mire oda fordultunk, azt láttuk hogy 8 éves kis gyerekek szaltóznak bele több méter magasból a vízbe és kacagva játszadoznak. A parton focizgató lurkók labdája sokszor landolt a tengerben de a kis úszóbajnokok Kásásékat megszégyenítő könnyedséggel taposták ki magukat és dobták vissza a labdát több méter magasra.

Ekkor tudatosult bennünk igazán, hogy ezeknek az embereknek tényleg igazi otthonuk az óceán és bár testük már lehorgonyzott, lelkük még mindig szabadon szeli a mély kékséget.

Csapó András

Mióta csak az eszemet tudom két dolog foglalkoztat igazán: a természet és a távoli kultúrák feltérképezése. Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen 27 évesen már 27 országban jártam. Tavaly sikerült az egyik régóta dédelgetett álmom és egy egyetemi ösztöndíj segítségével kiköltöztem Balira, ahol egy évet töltöttem el. A tanulmányaimat kamatoztatva nekiláttam rövid videók, dokumentumfilmek és fotósorozatok készítésébe. Indonézia második otthonommá vált és ebből a csodás bázisból csillagtúra szerűen fedeztem fel Dél-Kelet Ázsia varázslatos régióit.