Lisszabont már korábban megismertük és szívünkbe zártuk, és ez valahogy arra ösztönzött minket, hogy Portugáliából még több mindent megtapasztaljunk. Tudtunk arról, hogy Észak-Portugália telis-tele van figyelemre méltó, történelmi városokkal, és fő csemegének ott kínálkozik az utóbbi években hihetetlen népszerűvé vált Porto is.

Szupernek bizonyult az a tervünk, hogy a portugál fővárost kihagyva a lisszaboni repülőtérről az ott felvett bérautóval elindulunk északra és az út végén Porto-ból repülünk haza. Lenyűgözött minket, hogy a Porto-ba érkezésünkig tartó egy hét folyamán mennyi szenzációs helyre jutottunk el, ráadásul egy napra egyszer sem jutott több mint 150 kilométer autózás.  

Mivel késő este érkeztünk a lisszaboni repülőtérre, így viszonylag közeli helyet kerestünk az első éjszakára. Bevallom, hogy a kiválasztott, tengerparti Ericeira városkáról odáig nem is hallottam, és a választás telitalálatnak bizonyult, ugyanis egy meglepően hangulatos első állomással indítottunk. A szörfösök körében roppant népszerű Ericeira pont jó volt arra, hogy ráhangolódjunk a portugál kisvárosi műfaj zamatos ízeire. Itt ért minket a meglepetés, hogy a gyenge forinttal is kalkulálva Portugáliában az étkezés és az élelmiszerbolti felhozatalt illetően egy magyar utazó számára sincs drágaság.

Az első teljes napunkon a bájos Ericeirából már egy turisztikai sztárvároskába, Óbidos-ba érkeztünk. Itt minden egy kicsi óvárosról és várról szól, ami biztos kellő ihletet tudna adni egy mesekönyv illusztrátorának, és jó helyszín lehet egy középkorban játszódó film forgatásához is. Napközben óriási a turistatömeg, ami persze sokat ront az ihletett élményen, de hát ez manapság a felkapott turistás helyek szokványos problémája az egész világon. Mi azonban találtunk príma megoldást, mivel egy éjszakát ott töltöttünk, és este a csaknem kiürült, hangulatosan megvilágított, ódon utcákon sétálgattunk, igaz a boltok zöme már akkorra bezárt.

Egyébként napközben itt a fő turista beetető (valójában beitató) show, hogy picike csoki alátétbe kortynyi, meggyízű ginja likőrt raknak kóstolónak, egy euróért. A turista a nedű röpke felhörpintését követően elégedetten megeszi a csoki poharat. Óbidos elég kommersz hellyé vált, de vétek kihagyni, akár Lisszabonból egynapos kirándulás keretében, miként azt az ottani turistatömeg nagy része teszi.

Óbidos után az észak-portugál autós körutazásunk következő állomása a világhírű Fátima zarándokhely volt. A felkészüléskor elolvasottak alapján tele voltunk kérdőjelekkel, hogy nem zarándokként, hitbéli ürességünkkel, kívülálló kíváncsiságunkkal milyen élményt nyújt majd ez az egész a számunkra. Aggódtunk, hogy giccsparádét, valami merev légkört találunk. Kifejezetten pozitív meglepetés ért minket. A bazilika, az előtte lévő tér, és néhány létesítmény modern, nem ízléstelen, jó benyomást keltett, az emberek is. A sok szuvenír bolt kínálatában ugyan, akad bőven merő giccs, de összességében még ez sem szúrta a szemünket. Fél napot időztünk ott, és nem bántuk meg a kitérőt. Már csak azért sem, mert Fátimát jól tudtuk kombinálni az UNESCO kulturális világörökségi helyszín, Tomar város erődítményszerű kolostorának meglátogatásával.

Szuper ötlet volt Tomarban éjszakázni, mert így este kellemesen elidőztünk a nem turistás városka hangulatos központjában, és másnap délelőtt jól bejártuk a fő látványosságot. A kolostor tele van csodás, fotogén részletekkel, és érdekes volt megismerkedni a Mánuel építészeti stílussal, ami a késői gótika és a korai reneszánsz sajátos, izgalmas kombinációja. Itt is kiválóan alkalmaztuk azt, a világon mindenhol bevált nevezetesség látogatási módszerünket, hogy kora délelőtt, nyitáskor megelőzzük az akkor reggeliző turistacsoportokat és legalább 30-40 percre lényegesen kellemesebb, autentikusabb hangulatban élvezhetjük a műemléket.

Tomar után jött Coimbra, amitől sokat vártunk, mert szeretjük az egyetemistákkal teli városokat. Coimbra egyeteme Európában az egyik legrégebbi, és UNESCO világörökségi helyszín. Bevallom az egyetem felé vezető óvárosi kaptatós út jobban megragadt bennünk, mint maga az egyetem. Talán, mert az egyetemi épületek táján rengeteg turistát láttunk, egyetemistát pedig alig (holott nem volt vakációs időszak). Este aztán láttunk sok diákot, akik az óvárosi bárokat avatták tanszéki helyszínné…

A Coimbra-i Santa Cruz templom & monostor jellegzetes oldalfalai kapcsán elmondanám, hogy körutazásunk folyamán naponta legalább 4 templomát néztünk meg, és csak azért nem telítődtünk túl ezzel, mert a portugál templomoknak külön egyedi karaktert adnak az azulejo-s (kékcsempés) belső és néha külső faldíszítések. Én nem vagyok a kék szín rajongója, de az azulejo-kat nagyon megszerettem. 

Tengerre (azaz óceánra) magyar! Az ország belsejéből boldogan indultunk az óceánparti Aveiro-ba, azért számítva arra, hogy egy újabb turistatömeges várost találunk. És lőn turistatömeg, de még mekkora. Viszont Aveiro annyira helyes, rokonszenves hely, hogy nem bántuk a tömeget. Különben is, mindig mondjuk magunknak, hogy hülyeség turistatömegre panaszkodnia pont egy turistának.

Aveiro Velencéhez való hasonlítása eléggé meredek, de nagyon gusztusosak a csatornák menti épületsorok. Nagy bánatomra vasárnap lévén zárva volt az ottani nevezetes halpiac. Jut eszembe, az észak-portugáliai utazásunk egyik megrökönyödtető ráébredése volt, hogy a nemzetinek számító haluk, a bacalhau (kiejtés: bákáljáu) nagy hányada valójában Norvégiából kerül ide.

Aztán következett Viseu, aminek nagyon kellemes az óvárosa. Nem terveztük, hogy itt egy Michelin-csillagos étterembe megyünk ebédelni, de hát fél három után a portugál vidéki helyeken már zárva vannak az éttermi konyhák. Meglepetésünkre alig 30 százalékkal fizettünk többet az ebédért, mint az átlagos, középkategóriájú vendéglőkben. Szuper volt az ebéd, igaz a kiszolgálás bizonyosan nem olyan, mint amilyen egy ilyen kitüntetésű helyen elvárható lenne. Mint más most meglátogatott városban, itt is megtettük, hogy a csodás hangulatú óvárosi utcákat végigjártuk külön napközben és az esti megvilágításban is.

(Viseu-t követően a Douro-völgyét látogattuk meg, de erről az úti beszámolóm második fejezetében írok majd, Porto-val együtt, ugyanis turista szempontból ez a kettő nagyon kapcsolódik egymáshoz.)

Portotól és a Douro-völgyétől északabbra csak két helyet – Guimarães-t és Bragát – tudtunk betuszkolni a 12 napos körutazásba. Guimarães-ban ugyan csak fél napot töltöttünk, de ez elég volt ahhoz, hogy ennek az utazásunknak az egyik kedvencévé váljon. Már a város zamatos nevét is (ejtsd kb.: gimáráis) is szívesen ízlelgettük, de a lényeg a remekül rendbe hozott óváros, ami jogosan UNESCO világörökségi helyszín. Érdekes, hogy míg a sokkal látogatottabb Porto óvárosában még mindig nem fejeződött be a házak restaurálása, itt az óváros csaknem teljesen felújított és pompásan mutat. A középkorias, reneszánsz óváros csaknem autómentes és ez is sokat dob az élményen. A szűk, kanyargós utcákon – a Porto-i óváros nagy részével ellentétben – hétköznapi élet zajlik, nem csupán turista hadak felvonulása.

Bragába érkezve, a késő délutáni hektikus közlekedési dugók miatt kicsit megijedtem, hogy esetleg ez lesz a most meglátogatott városok közül a legkevésbé szerethető.  Este aztán a megnyugodott város elképesztően sok sétálóutcájában ellazult élmény volt nagyot sétálni. Braga meglepően fejlett város, itt érzékeltük leginkább, hogy az uniós pénzekkel jól sáfárkodva mi minden jót lehet teremteni a lakosság javára. A katedrális itt is fenomenális, a romántól a barokkig több stílus is keveredik, izgalmasan. Kötelező programként kimentünk a város szélére a Bom Jesus zarándokhelyhez, aminek a leglátványosabb része egy monumentális gránitlépcső sor, ami a le- és fellépegetés a testedzésen kívül szemet gyönyörködtető élmény.

Még annyit el kell mondanom, hogy a Lisszabon-i reptérről kiinduló és a Porto-i repülőtéren végződő észak-portugáliai autós körutazás során totálisan lenyűgözött minket az autóút hálózat kiváló minősége és sűrűsége. Végig élvezet volt vezetni, csak a városi közlekedésben tapasztaltunk a helyiek részéről némi vadságot. Tény, hogy 2009 és 2017 között Portugália átment mindenféle pénzügyi válságokon, de a turista felületes szemével nekünk imponált ennek az országnak a fejlődése, és a portugál embereket lényegesen kiegyensúlyozottabbnak találtuk, mint az itthoniakat. 

Következik a második rész: Porto, a Douro völgye és a kedvenc sütink