Ugorjunk is a munka részére a dolognak – mint már említettem, nekem inkább volt vakáció minden egyes nap. Ugye ez akkor történik, ha az ember imádja amit éppen csinál és örömét leli abban. A kezdetek nem voltak mindig egyszerűek, ugyanis rengeteg új dolgot kellett a környékről, a szigetekről, a felszíni búvárkodásról, a templomokról, a buddhizmusról megtanulnom és rövid időn belül elsajátítanom.

Kis létszámú csoportjaink voltak csak (persze több idegenvezető, akik minden nap máshol voltak úton), maximum 15-20 fős, családiasabb megoldással. Két nehézséget tudnék felhozni: az egyik a thai sofőrökkel való kommunikáció, mivel nem igazán beszélnek angolul és néha kézzel-lábbal kellett elmagyaráznom mit szeretnék vagy éppen merre van az arra. A másik pedig – hogy bár nem túl sok az a 15-20 fő, de képzeljétek csak el, hogy egy teljes napig azért a csoportért csak te tartozol felelősséggel, a te feladatod lesz, hogy intézkedj, ha valakit megcsíp egy pók vagy éppen megbotlik valamiben a dzsungelen át vezető úton.

Sokan szeretik a nagyon bátrat is játszani – ismeretlen helyeken – és akkor nekem kell észnél lennem, hogy a sznorkeling túrán éppen mindenkin legyen mentőmellény és mindenkit szemmel tudjak tartani. Nem mindig volt egyszerű (de ugye éppen a kihívásokat kerestem, hát lett is elég:). Ami még néha nagyon fárasztó volt; egy csoportot két nyelven vinni, azaz csoport fele német ajkú és mondjuk van egy francia párocska meg egy 5 tagú ausztrál család. Hát had ne mondjam a nap végére mennyire nem voltam már a helyzet magaslatán agyban, mert ugye egész idő alatt fordítani is kellett.

Általában három féle túrát bíztak rám (szerencsére nagyon rugalmasak voltak annak tekintetében, hogy ki mit preferál és mondjuk én annyira nem mozogtam otthon két másik idegen nyelven a templomok / buddhizmus témában, így azokon szerintem csak 1-2 alkalommal vettem részt). Az abszolút kedvenceim a következők voltak: szafari túra, James Bond Island és Surin Island. Mindhárom teljesen más témájú és más-más dolgokra kell figyelnie is az embernek. A szafari túrát szinte minden második nap megkaptam – ez magába foglalt egy apró ‘secret’ beachet, apró teknősbékák megtekintését (rövid sztori a történetükről), bambuszcsónakkal való evezést egy dzsungelen át vezető folyón és az elefántokkal való fürdést / illetve fürdetésüket és etetésüket.

A James Bond sziget túra volt a személyes legnagyobb kedvencem. Autóbuszunk kora reggel indult mindig útnak, hogy megpróbáljunk elsőként a James Bond szigethez érkezni anélkül, hogy az egész tömve lenne turistákkal és lehetetlen legyen bármit is elmesélni vagy egy normális fényképet készíteni. Sokan panaszkodtak arra, hogy Thaiföld nagyon turistás, szinte élvezhetetlen – erre annyit szoktam mondani, hogy mi is okkal vagyunk itt, mindenki látni szeretné az itteni csodákat és végül, de nem utolsó sorban csak normálisan, kulturáltan kell viselkednünk és így abszolút ellehet egymás mellett a ‘kismillió’ turista.

Az apró sziget és híres “sziklatömb” leginkább 1974 óta James Bond szigetként vált ismertté, ugyanis itt játszódott az “Aranypisztolyos férfi” című film emlékezetes jelenete – legnépszerűbb fotóháttér címet birtokló függőleges sziklasziget neve pedig Koh Tapu. A túra talán legérdekesebb helyszíne csak azután következett; ez volt az úgynevezett Koh Panyi sziget – azaz a tengerre épített úszó falu, ahol mindig ebédünket költöttük el – csúcspont a szintén úszó focipálya, ahol bizony egy nagyobb kirúgás következtében úsznia kell az illetőnek 🙂

A harmadik – általam legsűrűbben vezetett túra a sznorkelingezős, szigetlátogatós, strandolós Surin Island volt. Ezekre az utakra nem egyedül mentem, mert 40-50 fős csoportjaink voltak és általában velem volt egy angolul jól tudó thai idegenvezető, én pedig terelgettem a német turistákat. Hatalmas és gyönyörű motorcsónakkal tettünk egy kört a Khao Lak-tól nem messze lévő Surin szigetcsoportnál, ahol a vendégeinknek lehetősége volt felszíni búvárkodásra, fürdőzésre, apró helyi falu megtekintésére (ahol nincs áram és még mindig nagyon kezdetlegesen élnek az emberek), ebédünket pedig egy kisebb privát szigeten költöttük el, ahol aztán pár óra szabadidőval is rendelkeztünk.

Megmondom őszintén ez a túra tényleg 100%-os odafigyelést igényelt – nagyon sokszor jöttek velünk gyerekek is, volt aki tengeribeteg, volt aki nem feltétlenül tud úszni – szóval sok mindenre oda kellett figyelni. Egyetlen esetet tudok, amit valószínűleg soha nem fogok elfelejteni; a Khao Lakra visszafele vezető úton hatalmas viharba keveredtünk, de olyan viharba, hogy a szél és víz úgy dobálta a motorcsónakot, hogy ott aztán tényleg halálfélelme volt az embernek. Soha előtte ilyet nem éltem át és őszintén; kicsit én is féltem. Zuhogott az eső, a tenger nagyon vad volt és kb. 10 méterig nem lehetett ellátni. Erre a thai csak legyintene; mai pen rai – annyit tesz; nem számít, semmi gond 🙂

Márciustól májusig terjedő időszakról van szó, ez még mindig főszezonnak számít Thaiföldön. Egy kezemen meg tudnám számol hány szabadnapom volt ebben az intervallumban – de amúgy nem is igazán kértem hogy legyen, mert minden nap szuperül éreztem magam. A napjaim nagyon korán kezdődtek, majd összegyűjtöttük az embereket a különböző hotelekből és útnak  eredtünk – a sofőr, én és egy kis busznyi vendég. Általában este 7 körül értem mindig haza – hol fáradtabban, hol kevésbé, de minden nap egy ajándék  volt. Néha kezem ügyébe kerül még egy-egy feedback papiros vagy fotó a telefonomban, amit a vendégektől kaptam vagy ahogy éppen kifejezték hálájukat, a rengeteg pozitív visszajelzés és az, hogy akadnak olyanok, akikkel még a mai napig is tartom a kapcsolatot.

Mivel május végétől számítják az esős időszak (monszun) kezdetét, így időközben én is elkezdtem nézegetni lehetőségeimet; hogyan és hova tovább. Pár jelentkezés, email váltás és telefon után május elején landoltam a Maldív-szigeteken és kezdtem el dolgozni egy német vezetőségű resort szigeten, mint recepciós, de ugye ez már egy másik történet 🙂

Koncz Vivien

Régen mindig azt hittem, hogy szinte lehetetlen lenne mindig máshol élni és az adott helyen dolgozni. Aztán 2 éve kiléptem a komfortzónából és egyetlen bőrönddel, egy egyirányú jeggyel és hatalmas kurázsival megérkeztem Thaiföldre, majd az élet úgy hozta, hogy lehetőségem is volt két főszezont lehúzni ebben a csodálatos országban. Hála annak, hogy a turizmus/vendéglátásban otthonosan mozgok, nyitott vagyok akármilyen kultúra felé és merek változtatni, a világ legszebb helyein van alkalmam dolgozni és megismerni egy-egy országot - nem csak turista szemmel. Manapság már nem zavar, ha fél évente kell lakóhelyet váltanom vagy éppen új munkahelyhez vagy országhoz kell hozzászoknom, mert végre szabadon élhetek és mindig mindent álmom addig kergetem, amíg meg nem valósítom azokat. Ahogy az angol mondaná - 'I am a citizen of the world' -, azaz szinte minden országban és helyen otthon érzem magam.