Az elmúlt hat évben kétszer volt szerencsém a világ legnagyobb tengerparti bulijához a legendás, havonta megrendezett Full Moon Party-hoz a thaiföldi Koh Phangan szigetén. Vagyis, inkább csak az első alkalom volt szerencsés – nem volt betervezve, inkább jókor voltam jó helyen; a másodikat viszont szándékosan illesztettem útitervembe, hogy az első partin ejtett csorbát kiköszörüljem. Az első alkalom várakozásaim ellenére ugyanis nem sikerült túl fényesen. Az a klasszikus „nem emlékszem semmire, de sosem fogom elfelejteni” mulatság volt azzal a különbséggel, hogy alighanem valóban nem fogom elfelejteni, de sajnos igenis sok mindenre emlékszem arról az estéről. Akarom mondani délutánról. Délután hat óra utántól már homályosak az emlékeim, mondjuk nem sok minden történhetett addig a pontig, amikor – szervezetem legnagyobb örömére – elmentem aludni. Ami fél nyolc táján lehetett, legalábbis ismerőseim szerint. De ne szaladjunk ennyire előre.

Először 2013 februárjában, másodjára 2017, tehát a tavalyi év júliusában iktattam útitervembe ezt a thai partiőrületet. E két dátum között csupán négy év a különbség, viszont én magam elég sokat változtam ez idő alatt – legalábbis, ami a szórakozáshoz való hozzáállásomat illeti. 2013-ban, 24 éves egyetemistaként, iskolás barátokkal, igen kevés pénzből jártam Thaiföldön (jellemzően úgy 25 dolláros napi költségvetéssel utazva több, mint egy teljes hónapot – amelyből a buszjegyeket is ki kellett gazdálkodnom), tavaly viszont megadtam a módját: szintén baráti társasággal utaztam, ezúttal viszont nagyobb büdzsével, barátaim ugyanis a dolgos magyar hétköznapokból szakadtak ki majd’ három hétre, úgyhogy egyetlen célunk volt, a szórakozással vegyített pihenés. Ráadásul egyik barátom kapcsolatainak köszönhetően igen kedvezményes áron tudtunk Koh Samui egyik igen előkelő szállodájában megszállni – úgyhogy hatalmas a kontraszt a két út között. Természetesen teljesen máshogy sikerült megélnem a két partit, íme:

2013. február: életem első Full Moon Party-ja

2013 februárjában, a „kínai újév” miatti hosszú iskolaszünet idején, baráti társasággal valamivel több, mint egy hónapot utaztam Kínából indulva Vietnámon, Laoszon és Kambodzsán keresztül Thaiföldre. Thaiföldön első ízben 2010-ben jártam, és akkor, 21 éves fejjel a Khaosan road őrült forgata meghatározó élmény volt számomra: látni, hogy velem egyidős (sőt, fiatalabb!) hátizsákos fiatalok hónapokig/évekig képesek utazni és nem csak utazni, de buliról bulira járni (ez akkor még vonzott), nagyban hozzájárult ahhoz, hogy én magam is célul tűzzem ki az utazást.

De térjünk vissza 2013-ra. Pénztelen egyetemistaként egy hónapot eltölteni DK-Ázsiában jelentett némi kihívást. Na nem panaszkodni szeretnék persze, semmiért sem cserélném el azokat az élményeimet, amiket utazásaim elején szereztem. Az út vége, hogy Thaiföldön hol pihennénk ki az addigi fáradalmakat nem volt lefixálva – mindent helyben intéztünk, ez akkor olcsóbbnak bizonyult. Bangkokban szembesültünk a ténnyel, hogy el tudjuk érni a Full Moon Party-t, minden délkelet-ázsiai bulik legnagyobbikát: csinos lányok, olcsó alkohol, hangos zene, fesztivál méretű tömeg és mindez egy gyönyörű tengerparton. Nekünk tehát, fiatal, jóképű és szerény srácokként természetesen ott volt a helyünk. Ezt havi rendszerességgel rendezik, úgyhogy óriási mázlink volt. Vagy mégsem? Tartottam tőle, hogy egy ekkora buli, pláne az út végén, túl drága lesz. Szerencsére azonban (vagy inkább sajnos?) igen baráti árakkal találkoztam. Ami a szállást illeti, a buli miatti megemelkedett áraknak köszönhetően a hostelek jelentették az egyetlen opciót számunkra. Ezek úgy 6-7 dollárnak megfelelő thai bathot kértek egy éjszakára egy ágyért (a bulin kívül csak 3-at/4-et, legalábbis 2013-ban) és ezekben akadt hely bőven, ugyanis rengeteg ilyen szálló található ország- és Délkelet-Ázsia-szerte. A poén kedvéért megjegyezném, hogy volt olyan hely az úton, nevezetesen Laoszban (Don Det – Café Rogue, talán megvan még), ahol hárman aludtunk egy ágyon, keresztbe, hogy elférjünk, mert nem tudtunk fejenként 12 dollárt egy nagyobb szobáért kifizetni. Más opciónk meg nem volt, mert este érkeztünk és előre „természetesen” nem foglaltunk. Ahhoz képest felüdülés volt a thai partihostelek világa: akad hely bőven és ezekben mindent lehet. Mindent is.

A hostelek igyekeznek kitenni magukért, főleg a Full Moon Party előtt és alatt: mindennaposak az ingyen beerpong és hasonló versenyek, olcsó koktélokból sincs hiány (de tényleg annyira olcsó, hogy nekem sem sokat kellett számolgatnom a pénzem), ráadásul ezeket literes vödrökben mérik, és a hivatalosan az esti órákban startoló bulira hangos zenével hangolódnak, már délelőtt 10-11-től. És nem csak a buli napján, hanem már napokkal előtte. A buli felvezetése egyébként zseniális, rengeteg a program, viszont nap közben a strandon nem sok minden történik – ott a naplemente után indul be igazán az élet. Ezt viszont a második alkalommal tudtam csak megtapasztalni.

Egy jó tanács: ne hostelben szállj meg, ha jót akarsz magadnak – értsd: el szeretnél jutni este a partira. Ezekben ugyanis a hangulat és az árak annyira magával ragadóak, hogy nehéz ellenállni egy-egy sörnek. Vagy hatnak. Vagy néhány vödör koktélnak. Én sem bírtam reggeltől estig a tempót – pedig otthon, Magyarországon is voltam kollégista. Ettől függetlenül remek élményként maradt meg bennem ez a nap, annak ellenére, hogy a hivatalos partira a strandon el sem jutottam. Sokak szerint a felvezető bulik egyébként is jobbak, de nekem gyanús volt, hogy ezt csak azok mondják, akik hozzám hasonló zöldfülű hibákat követtek el a buli előtt. Szóval akkor eldöntöttem, hogy egyszer eljövök még ide úgy, hogy az esti őrületből is kapjak némi ízelítőt. És erre a tavalyi évben került sor.

2017. július: Full Moony Party stílusosan

Hegytetőre épített luxusszálloda tengerre néző medencével (2017) és egy koszos ifjúsági szálló emeletes ágya egy nyolc fős szobában (2013) – talán ezzel az ellentétpárral tudom a legjobban érzékeltetni a két buli előzményei közötti különbségeket. Megjegyezném, hogy nem gazdagodtam meg az évek alatt – bár az igaz, hogy 2013 és 2017 között befejeztem egyetemi tanulmányaimat és munkába álltam, úgyhogy némileg több pénz állt rendelkezésemre, mint utazásaim elején; ennek ellenére mindig igyekszem a lehetőségekhez képest olcsón utazni, nem volt ez másképp tavaly sem. Szállásért például nem szívesen fizetek sok pénzt – szerencsémre a szóban forgó szobáért sem kellett. Ahogyan azt a fentiekben már említettem, egy nagyon jó barátomnak köszönhetően olyan áron jutottunk szobához Koh Samui egyik legújabb és legmenőbb szállodájában, hogy azt le sem merem ide írni.

A témában jártas, vagy csak szemfüles olvasók nyilván kiszúrták már, hogy a buli helyszíne Koh Phangan és nem pedig Koh Samui – a két sziget közötti távolság viszont jelentéktelen, ezért rendszeres, gyors és viszonylag olcsó hajójáratok közlekednek a két sziget között, természetesen megnövelt gyakorisággal a buli idején. A stílusosság jegyében megjegyezném, hogy már a motorcsónakkal megtett hajóút önmagában egy élmény, sokkal felemelőbb egy partira hangolt motorcsónakkal érkezni, mint a szuvenírárusok standjai között, koktéloktól ingatagon lavírozva. Kényelmesebb persze Koh Phanganon megszállni – a buli utáni hajóút a hajnali/reggeli órákban vissza Koh Samuira már kevésbé lélekemelő élmény.

Tanulva a korábbi hibákból, elővigyázatosságból csak az este 6-os motorcsónakkal érkeztem (érkeztünk), ami úgy háromnegyed hétre ért a buli helyszínére – a parti amúgy is ez után indul csak be igazán. Bele sem mertem gondolni, hogy 4 és fél évvel korábban ilyenkor éppen mit és hogyan csinálhattam. Teljesen fitten és üdén vetettem bele tehát magam a forgatagba, így végre első kézből tudtam megtapasztalni, hogy mire is a nagy felhajtás. A buli körül továbbra is óriási a hype, ez mit sem változott az évek alatt. Számomra érthetetlen módon még egy ránézésre nyugdíjasokból vagy ahhoz közeli korcsoport tagjaiból álló, idegenvezetővel bóklászó kínai turistacsoportot is láttam úgy 7, fél 8 magasságában (ekkor még nincs nagy tömeg a strandon, úgyhogy nem volt őket nehéz észrevenni) – ez talán jól példázza a parti kereskedelmi jellegét. Ettől függetlenül a buli maga tényleg hatalmas. Több ízben is volt szerencsém „négy évvel korábbi önmagamat” megtekinteni, rengeteg arcon láttam a bulit felvezető délelőtt/délután nyomait, hogy szépen fogalmazzak. Őszinte leszek, némi vigaszt nyújtott a tény, hogy teljesen nyilvánvalóan nem én voltam az egyetlen, aki elbaltázta élete egyik legnagyobb buliját. Nagyon sokan képesek túlzásba vinni az alkoholfogyasztást. Ennek tudatában sem tudom elképzelni, hogy mi hatására gondolhatják néhányan, vagyis mit néhányan, rengetegen, hogy ugrálókötelezés égő kötelekkel jó móka, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy körülbelül minden második ember – itt-ott komoly sorokba álltak a bátor és nem kevésbé idióta résztvevők. Ennyire részeg még négy évvel korábban sem lehettem, hogy ezt kipróbáljam, ebben az egyben még arról a buliról is biztos vagyok.

Erről a 2017-es buliról egy videót is készítettem, amit itt nézhetsz meg:

A buli után utánajártam, és nem meglepő módon minden egyes buliban akadnak olyanok, akik különböző fokozatú égési sérüléseket szenvednek. Erre mondják, hogy aki a tűzzel játszik, ne csodálkozzon, ha megégeti magát. És tényleg. A buli egyébként minden ízében olyan volt, ahogyan én azt korábban elképzeltem. Az alkohol továbbra is elképesztően olcsó, a zene mainstream (a hosszú strandon több pult is szolgáltat különböző zenét), a tömeg hatalmas, a hangulat pedig szuper – már ha vevő vagy az ilyesmire. Társasággal, fiatalon – viszont a fentiekben ecsetelt hibákat nem elkövetve! – tényleg érdemes útba ejteni a Full Moon Party-t!