A jordániai Petra romváros számomra az általam eddig látott, nem kevés ókori műemlék közül a legszenzációsabb. Bizony nagyobb élményt jelentett, mint az egyiptomi piramisok, és mint minden római, görög nevezetesség. Szóval – előre szólok – ez itt alább egy totál elfogult, de azért a nehézségeket is bevalló élménybeszámoló.

Nem mellékes, hogy Petra az egyetlen olyan UNESCO világörökség, ami mind a kulturális, mind a természeti listán szerepel. Ami a természeti értéket jelenti, az ókori, félnomád nabateus nép alkotta királyság fővárosát elképesztően látványos, völgyes, szurdokos környezetben építették fel (az i.e. 4. századtól kezdve). A romvárost a 19. század elején egy svájci kalandor fedezte fel, de csupán az utóbbi 30 évben vált turista látványossággá. Házak, templomok, kincsesházak, sírok láthatók többnyire sziklákba vájva. Életemben nem láttam még olyan romvárost, ami a színei miatt ennyire fotogén lenne: homokkő vörös, viola, barna, sárga színekben, mindenféle árnyalatokban, részben a napsugarak játékának függvényében. Jó ötletnek bizonyult, hogy a romváros közvetlen közelében lévő településen szálltunk meg, és így kora délelőtt kezdhettük el ennek a csodának a felfedezését. A turistatömeg elkerülése céljából a látogatást már fél hétkor megkezdtük, kihagyva a szállodai reggelizést.

Már Petra bejárata a kanyargó sziklafalak között megadta nekünk a különleges izgalmi érzést. A színek, a sziklaformák már itt is letaglózóak, káprázatosak. Naná, hogy felidéződött az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag film itt forgatott jelenete. (Utólag megnéztem a jelenetet és furcsálltam, hogy a szurdokok közt lován vágtató Harrison Fordra mi a fenének erőltettek a hőségben bőrdzsekit.)  A szűk szurdokokban lépkedve fokozatosan tárult elénk Petra csúcsélménye, a Kincstár a jelképpé vált bűvöletes homlokzatával. Ott álltunk a csoda előtt sokadmagunkkal, meghatódva, könnybe lábadt szemekkel. Nem túlzás, hogy Petrát a ,,világ hetedik csodájának” nevezik.

A Kincstár után jelentősen kiszélesedik a mozgásterep, ahol épületmaradványok, síremlékek sorakoznak. További főszereplő a kőbevájt Színház, amit a nabateusok után a rómaiak bővítettek ki jó nagy befogadóképességre. Petrában a látványosságok egy része már a római megszállás idejében épült.  Petra, a sziklába zárt város egész napos bejárását a nagy hőség dacára gyalog vállaltuk, idegenvezető nélkül. Persze sok a turistacsoport és a sietős látogatók többnyire lovas hintóra (szekérre) szálltak, vagy szamárhátra ültek. Már csak azért is inkább gyalogoltunk, mert jól látható, hogy mennyire kegyetlenül bánnak gazdáik a szamarakkal. Sokan tevegelnek, de ezzel be kell vállalni az ugyancsak kizsákmányolt tevék kicsit szédítően ringató mozgását.

A hőségben nagyoknak érezzük a távolságot, és pl. a Kolostor, Petra másik csúcs látványosságához elég strapás volt a meredek út. Már-már majdnem elfogadtuk a szamárhátas közlekedést, de aztán maradtunk a gyaloglásnál, hogy ne kelljen a szamár gazdájának idegesítő jelenlétét elviselni. A hőségben és egy arab országban az ember nem mindig igazán motivált a népek közötti barátság ápolására. A teljes lenyűgözöttséget valamennyire zavarta, hogy zakatol a turista nagyüzem a látogatókat leszólítgató önjelölt idegenvezetőkkel, árusokkal. Mi, amikor csak lehetett a turista tömegtől kellő távolságra mentünk, hogy zavartalanabbul élvezzük ezt az egész Petra-csodát.

Emlékezetesen vicces élmény volt, hogy leszólított minket egy 10 év körüli helyi arab kislány, aki képeslapokat árult és teljesen jó kiejtéssel azt mondta nekem magyarul: Szép a szemed. A bók csupán azért nem tudta érdemlegesen meglegyinteni a hiúságomat, mert történetesen kívülről nehezen átlátható napszemüveg volt rajtam. A kislány nyilván sok nyelven szórt egy-két betanított kifejezést, de a magyart az magyarázza, hogy régebben rengeteg magyar látogatott ide a jordán állam által szubvencionált, piszok olcsó charteres csomagtúrák keretében. Aztán taxisoktól is halottunk magyar szavakat. Tőlük vagy tán a mozgóárusoktól tanulhatta a kislány a képeslap eladás sikerességét alátámasztani hivatott dumát. (Egyébként szomorú, hogy a koldusgyerekeket felnőtt beduin gazemberek dolgoztatják éhbérért.)

Amit nagyon javasolunk: túracipő, kulacs, fejfedő. A romváros alaposabb bejárása lehet akár 12 kilométernyi gyaloglás egy napon belül. Mi kb. ennek csak a felét vállaltuk be a fél 11-től kezdődő nagy hőség miatt. Ami a fotózást illeti, jelentős kihívás a csodás látnivalókat úgy lencsevégre kapni, hogy nem lóg bele a képbe egy másik turista, egy ezt-azt eladni törekvő beduin, valamint ló, szamár, teve, kutya, macska. Petra azonban annyira káprázatos, hogy a kellemetlen mellékkörülmények sem képesek lerontani a grandiózus élményt. Amúgy lehet Petrában egy napnál többet is tölteni, de az inkább a természeti környezet részletesebb felfedezése céljából. 10-20 kilométeres környezetben izgalmas a táj, és akad még több további templom, sír, sőt rábukkanhatunk beduin sátrakra, ahol teázhatunk. Magát a romvárost sok turista 4-5 óra alatt feldolgozza. Utólag sajnáltuk, hogy kihagytuk Petra éjszakai meglátogatását. Olyankor rengeteg gyertyával világítják meg a Kincsesház előtti teret.

Kurucz János

1950-ben születtem Budapesten. Történelem és afrikanisztika szakokon végeztem az ELTE-n, majd újságíró diplomát is szereztem. 14 éven át nemzetközi hírekkel foglalkozó hírügynökségi újságíró voltam az MTI-nél. 1988 és 1991 között a Servas International utazókkal kapcsolatos nemzetközi szervezet alelnöke voltam. Éveken keresztül dolgoztam utazási íróként. 1989-ben egy barátommal hoztam létre a Vista utazási irodát, ami elismert márkává vált Magyarországon. 2013 óta írom a www.utikritika.hu utazási blogot. A világ 131 országában jártam. Legnagyobb utazási élményeim: Guatemala, Új-Zéland, Galapagos. A magyaron kívül nyolc nyelven beszélek. Haspók vagyok. Étkezések után is képes vagyok étlapokat nézegetni. 4 szenzációs gyermekem van.